Euripidész nyomán írta: Bagossy Júlia
Médeia
- Információk
- Galéria
- Szereplők
Euripidész nyomán írta: Bagossy Júlia
Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként, Zsámbéki Gábor vezetésével valósul meg.
"Rettentő vicces, klausztrofób, mozgalmas és evidens dolog családban élni.
Gyerekkoromban csigalassúsággal telt az idő. Egy fényfolt megvizsgálása a szőnyegen, vagy mire középsősből végre nagycsoportos lettem. Az apám órák hosszú fölvételeket rögzített rólam és a testvéremről kazettákra, miközben kakaót iszunk a konyhában, vagy a világ keletkezéséről diskurálunk. Fel lett véve az a néhány perc is, mikor az ezredfordulón éjfélt üt az óra és ezerkilencszázkilenvenkilencből kétezer lesz.
Ott ülünk mind egy rakáson a kanapén, anyám sima arcú, harmincegynéhány, valami tévéműsor világítja meg őket, meg a szoci bútorokat, az öcsém egy padlizsán méretű gyűrött, alvó hurka. Egy másik videóban azt kérdezi tőlem apám, mit csinál egy színházrendező és azt mondom: nem tudom. Mostanában kezdem sejteni, az idő is nagyon felgyorsult és már nem ülünk egy rakáson."
(Bagossy Júlia)
Az előadás hossza: 1 óra, szünet nélkül
Kérjük időben érkezzen, késő nézőinket nem tudjuk beengedni.
Rendezte
Bagossy Júlia e.h.
SZEREPLŐK
Pálos Hanna, Bányai Kelemen Barna, Kanyó Kata, Jakab Balázs, Pásztor Dániel
ALKOTÓK
Látvány | Balla Hanga e.h. |
Dramaturg | Zrinyifalvi Eszter Anna e.h. |
Koreográfus | Korom Sára |
Asszisztens | Hornung Gábor |
Rendező | Bagossy Júlia e.h. |
Külön köszönet Kárpáti Péternek