
Boris Vian - Laboda Kornél
Pekingi ősz
Információk
Galéria
Szereplők
Az egyik kedvenc szerzőm legbonyolultabb regényével foglalkozhatok az egyik kedvenc társulatommal.
Ezek monomániás emberek. Mármint a regény szereplői. Valami hajtja őket a pusztulás felé.
Szerelem, szex, kiélhetetlen vágyak, a szakmájuk gyűlölete, vagy a hobbijuk imádata, valamit feltérképezni, valakit leigázni, elhasználódni valaki mellett, repülőgépmodellek. Csak azt ne, ami van. Csak ne úgy, ahogy kellene.
Vian sem úgy és azt. Szabadon. Abszurd humorral. Naivan a zordat.
Elsősorban magát szórakoztatja, miközben ír. Játszik. Szavakkal, helyzetekkel, a formával, szerkezettel. Minden figura kicsit paródiája önmagának, a helyzetek túlhevített variánsai valóságbeli rokonaiknak. Nagyít, túloz, forráz, fagyaszt, megráz, gyúr és dagaszt. Semmit ne vegyenek túl komolyan abból, amit majd látni fognak. Majd mi komolyan vesszük. Micsoda hülyeség egy sivatag közepén vasutat építeni. Beleszeretni a legjobb barátom barátnőjébe. Remetének menni. A munka, amit egy gép is elvégezhetne. Vagy amit nem végezhetne el. Végezni egy kerékpárossal. Nem meggyógyítani egy széket. Kérdezem?
Fehér Balázs Benő
Az előadás hossza: 180 perc, egy szünettel
Kérjük az előadásra időben érkezzen, késő nézőink csak a szünetben tudják elfoglalni helyüket.
Az előadásban stroboszkópot használunk.
Az előadásban erős hanghatásokat használunk.
Rendezte
Fehér Balázs Benő
- Szereplők
Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Gál Réka Ágota m.v., Rujder Vivien, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid, Duró Áron e.h., Molnár András e.h.
- Alkotók
Adaptáció Laboda Kornél, Komán Attila, Fehér Balázs Benő Díszlet Horváth Jenny Jelmez Szakos Kriszta Dramaturg Komán Attila Konzulens Szabó-Székely Ármin Zene Józsa Tamás Hang Horváth József Fény Pető Gergő Súgó Schaefer Andrea Asszisztens Fejes Vera Rendező Fehér Balázs Benő
MunkatársakTóth László, Pető Sándor, Szakmár Róbert, Tőzsér Gábor, Botka Zoltán, Papp Gergő, Ladányi Katalin, Fekete Balázs, Nedár Barnabás, Wirth Tamás, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Kenyeres Boglárka, Kántor László, Pap Miklós, Mészáros László, Takács István, Hűgel Katalin, Seprűs Holly, Kiss Bence
Külön köszönet Fekete Ádámnak, mert két jelenetét kölcsönadta.








