Térey János
Káli holtak - Térey János regénye alapján
- Információk
- Galéria
- Szereplők
Térey János egy nyaralás alkalmával a Káli-medencében beleütközött a Fear The Walking Dead című sorozat óriásplakátjába.
Ebből és POSzT-válogatói élményeiből indult ki utolsó regényében.
Zombiapokalipszis készül a Káli-medencében. A régen eltűnt falvak egykori lakói a temetőkből kikelve elözönlik a festői tájat, betörnek az újvonalas gasztropanziókba és biofarmokra: egész nyáron forog a Káli holtak című új magyar sorozat a fiatal sztárszínész, Csáky Alex főszereplésével. Akinek aztán a Füst Milán Színház római vendégjátékán a kificamodott időt kell helyre tolnia, mint a trianoni Hamletként elhíresült előadás címszereplője. Majd indul az évad, kezdődnek az új próbák – „mindig az a kurva rohanás”. Alex pedig harapja az életet, a szerepeket, a sikereket, egyre magasabbra szalad, mígnem a csúcson beleszédül az őt figyelő mélységbe.
„Egyszer csak megint ott a fenyegető mélység balról, a szélfútta Keleményes-sziklára lépek. Beleborzongtam, mire fölfogtam, milyen erő tombolhatott itt. Látni vélem a lávaszökőkutak zubogását, hallani az ágak reccsenését, a földbe csapódó kövek robaját; közben perzsel az eszelős hőség. Vagy ötmillió éve. Ember még sehol. Aztán az egész völgyet beborítja a füstölgő törmelékár. Ilyen szeretnék lenni. Ilyen perzselő és ellenállhatatlanul előretörő. És ilyen nyomot kéne hagynom. Beépülni. Rejtőzni, és úgy kerülni egyszerre csak legelőre.”
(A Haramiák részletei Térey János, a Hamlet-szemelvények Nádasdy Ádám fordításában hangzanak el.)
Az előadásban erős, villogó fényhatásokat alkalmazunk.
Az előadás hossza: 220 perc, két szünettel
Kérjük időben érkezzen, késő nézőink csak a szünetben tudják elfoglalni helyüket.
Az előadást 16 éven aluliaknak nem ajánljuk.
Rendezte
Dömötör András
SZEREPLŐK
Csáky Alex | Tasnádi Bence |
További szerepekben | Rujder Vivien |
Fullajtár Andrea | |
Bán János | |
Elek Ferenc | |
Takátsy Péter | |
Dankó István | |
Mészáros Béla | |
Vizi Dávid |
ALKOTÓK
Díszlet | Dömötör András, Kálmán Eszter, Szöllősi Géza |
Jelmez | Kálmán Eszter |
Jelmezkivitelező | Böhm Katalin |
Videó, operatőr | Török Marcell |
Operatőr | Kovács Bálint |
Vágó | Nagy Réka |
Dramaturg | Bíró Bence |
Konzulens | Perczel Enikő |
Zene | Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos |
Fény | Lohár Antal |
Hang | Wirth Tamás |
Súgó | Schaefer Andrea |
Asszisztens | Fejes Vera |
Rendező | Dömötör András |
Munkatársak:
Tóth László, Bokor László, Papp Gergő, Botka Zoltán, Tőzsér Gábor, Pető Sándor, Balogh Attila, Kormány Kristóf, Nedár Barnabás, Horváth József, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Kántor László, Mészáros László, Pap Miklós